Utolsó 10 cikk
Tudatos rémhírkeltés?Tudatos rémhírkeltés?

 

          „Meg nem erősített hírek szerint, a mai napon megérkezett Sepsiszentgyörgyre a Románia által az EU követelésének megfelelően befogadott migránsok első ötvenfős csoportja, amelyet a városban telepített le a román hatalom."  

Légy az első aki kommentálja
Rágalmaz és félrevezetRágalmaz és félrevezet

 

          Háborús bűnök és népirtás nyilvános támogatása, illetve demagóg eszmék nyilvános hirdetése vádjával tett feljelentést a brassói táblabíróság mellett működő ügyészségen Mircea Diacon, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hatóság vezetője, Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke ellen

Légy az első aki kommentálja
A közös imádság felhajtó ereje.A közös imádság felhajtó ereje.

 

Amint a testnek, úgy a léleknek is szüksége van táplálékra, melynek alapját, mint kenyérben a kovász, az Ige képezi. Hiszen van-e, lehet-e, bárminek mélyebb szellemi és igazságtöltete, mint Isten kimondott, kinyilatkoztatott, vagy megtestesült szavának?

Légy az első aki kommentálja
Szabadságot követelünk!Szabadságot követelünk!

 

          Hétfő esti maratoni ülésén, a Szociáldemokrata Párt Országos végrehajtó Bizottsága megvonta a támogatást Mihai Tudose kormányfőtől, aki ezt követően bejelentette, hogy azonnali hatállyal lemond. Mi, erdélyi magyarok akár örülhetnénk is a hír hallatán, hiszen megszabadultunk a székelyeket akasztással fenyegető miniszterelnöktől, de sajnos erre semmi okunk.

Légy az első aki kommentálja
Példaképünk marad Példaképünk marad

 

          Születésének 110. évfordulóján (1908. január 8.) Gróf Czegei Wass Albert erdélyi nagybirtokosra, katonatisztre, íróra, költőre, közéleti személyiségre és politikusra emlékezünk. Egy olyan egyéniségre, aki a vészterhelt 20. század legsötétebb időszakaiban is erkölcsi fáklyaként lobogva mutatta az irányt amerre haladnunk kellett és az utat, amelyen a fényre juthatunk.

Légy az első aki kommentálja
A kormányfőnek távozni kellA kormányfőnek távozni kell

 

 

          Amennyiben a székely zászlót kitűzik a helyi intézményekre, mellette fognak lógni a helyi felelősök is – fenyegette meg Mihai Tudose a székelyeket a Realitatea hírtelevízió egyenes adásában.

Légy az első aki kommentálja
Madéfalva üzeneteMadéfalva üzenete

 

          1764. január 7. vérrel íródott be a székelység történelmébe. E nap hajnalán, ugyanis Madéfalván több száz ártatlan személyt, köztük gyermekeket, asszonyokat és öregeket gyilkoltak halomra báró Siskovicz (mások szerint Siskovics vagy Siskowich) József altábornagy parancsára, Caratto osztrák császári ezredes katonái.

Légy az első aki kommentálja
Embert próbáló időkEmbert próbáló idők

 

          Óesztendő vége és az újnak kezdete a vissza, illetve magunkba tekintés, összegzés és számadás időszaka kell, hogy legyen. Csak így tudjuk ugyanis megállapítani, hogy földi létünk vándorútján most éppen hol járunk, és milyen irányba tartunk.

Légy az első aki kommentálja
Cinkos magyarellenességCinkos magyarellenesség

 

          Az ünneplés egy természetes emberi szükséglet, ezért egyénnek és közösségeknek egyaránt jogában áll, mint ahogy az erre okot adó esemény kiválasztása is. Ez utóbbi során viszont tekintettel kellene lenni mások érzékenységére is.

Légy az első aki kommentálja
Románia nem jogállamRománia nem jogállam

 

          November 15 – én Sepsiszentgyörgyön újra bebizonyosodott, hogy Románia nem jogállam, hiszen egy olyan ország, melyben csendőr bakanccsal tiporják el a magyar nemzeti közösség akaratát, nem nevezhető annak.

Légy az első aki kommentálja


[ 1 ]

Pál Imre - 2010-01-04

Kedves Zoltán Barátunk!




          Megindítóan szép soraid zárásához (Újévi kívánságok magyaroknak) magam csak annyit fűznék: ÁMEN!


          Kívánunk mi is Néked, Néktek, Szeretteidnek áldásokban gazdag újévet. Kívánunk minden határainkon túl rekedt Magyar Embernek és határainkon(vagy tán rácsainkon?) belül élőknek egy olyan újesztendőt és jövőt,melynek során visszatalál "Nagyhatalmú Őrangyalához" - a Szűz Anyához -mert csakis így nyerheti el boldogságát e földön!


          A keserves elmúlt évek, évtizedek, súlyos bánataink megtanították nagyra értékelni Pio atyának a magyarokat illető jövendölését:


          "Magyarország olyan kalitka, melyből egyszer gyönyörű madár fog kiszállni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a Magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú Őrangyala, mint a Magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát Országukra!"


                                                                Üdvözlettel :

                                                                                              


                                                                           Regina, Imre és a Gyerekek, Magyarországról

 

Imets István - 2010-01-04

Tisztelt Bedő Zoltán!



           Habár én egy másik, ugyancsak Bedő Zoltán nevezetű személy kerestem, Önre akadtam és ahogy adatlapját végigpásztáztam sajnálattal kellett megállapítsam, más valakiről van itt szó! Ugyanakkor, a lap olvasása után azonnal rájöttem, hogy mégsem "vadidegennel" állok szemben..... Elég csak Háromszékre gondolni, vagy egy-két kimagasló cikkére. Például a Szent-Anna tói "botrányra" 80-as évek elején (amúgy részese, vagy inkább csak szemlélője voltam, viszont ennek folytán ziccet kellett írnom és végül ez késztett szülőföldem elhagyására is). Meg a másik cikk, a román államelnök budapesti látogatásának során, mikor azt a fenyegető kijelentését tette, hogy: "..autonomie n-o să fie niciodată", vagyis autonómia soha sem lesz. Milyen kár, hogy az elnök úr nem tud magyarul és nem is tanul, de lehet amúgy is süket fülekre találna nála ez a cikk.


            Ne haragudjon, nem hittem, hogy keresésem folytán ide kerülök, de ha már így volt csak kibuggyant belőlem, ami az óta is forrong és fáj. A Székelyföld autonómiáját pedig szívügyemnek tekintem, habár én, mint egyszerű földönfutó tehetetlen vagyok.



            Elnézését kérem, hogy levelemmel zavartam, de csak jó volt "kisírnom" magam, ha már így történt. Májusban 21 év után mikor 6 napra "hazamentem"csakugyan egy egész nap sírtam.




            Sikeres, boldog újévet kívánok Önnek és minél több autonómiát sürgető cikket.                                                                  


                                                                                           Üdvözlettel:



                                                                                                            Imets István


                                                                                               Eichstaett, Németország




Dobó Attila - 2009-10-10

Nagyszerűnek, fontosnak és terjesztendőnek tartom.  Ezért  ajánlom is. Mindenkit arra kérek, hogy továbbítsa minél több helyre..


                                                                                          Dobó Attila


 

Frigyesi Ágnes - 2009-10-10

Kedves Bedő Zoltán,

örvendek igyekezetüknek és új honlapjuknak. Amennyiben lehetséges, időnként örömmel közölném egy-egy írásomat honlapjukon.

Kollegiális szeretettel üdvözlöm Önöket és sok sikert kívánok:


                                                                                                                        Frigyesy Ágnes

                                                                                                                                                          újságíró Budapestről

Lakatos Miklós - 2009-09-21

                                                  Kecskeméti Magyarok Háza Hírlevele

          Bedő Zoltánnak innen is gratulálok web oldalához. Egyszerűen csodálatos az a munka amit elkezdett! Bárcsak egyre több hasonló oldalt nyitnának. Bátran kattintsanak a www.kikelet.ro/ címre!


                                                                                                                             Szeretettel


                                                                                                                                                                   Lakatos Miklós