Utolsó 10 cikk
Tudatos rémhírkeltés?Tudatos rémhírkeltés?

 

          „Meg nem erősített hírek szerint, a mai napon megérkezett Sepsiszentgyörgyre a Románia által az EU követelésének megfelelően befogadott migránsok első ötvenfős csoportja, amelyet a városban telepített le a román hatalom."  

Légy az első aki kommentálja
Rágalmaz és félrevezetRágalmaz és félrevezet

 

          Háborús bűnök és népirtás nyilvános támogatása, illetve demagóg eszmék nyilvános hirdetése vádjával tett feljelentést a brassói táblabíróság mellett működő ügyészségen Mircea Diacon, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hatóság vezetője, Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke ellen

Légy az első aki kommentálja
A közös imádság felhajtó ereje.A közös imádság felhajtó ereje.

 

Amint a testnek, úgy a léleknek is szüksége van táplálékra, melynek alapját, mint kenyérben a kovász, az Ige képezi. Hiszen van-e, lehet-e, bárminek mélyebb szellemi és igazságtöltete, mint Isten kimondott, kinyilatkoztatott, vagy megtestesült szavának?

Légy az első aki kommentálja
Szabadságot követelünk!Szabadságot követelünk!

 

          Hétfő esti maratoni ülésén, a Szociáldemokrata Párt Országos végrehajtó Bizottsága megvonta a támogatást Mihai Tudose kormányfőtől, aki ezt követően bejelentette, hogy azonnali hatállyal lemond. Mi, erdélyi magyarok akár örülhetnénk is a hír hallatán, hiszen megszabadultunk a székelyeket akasztással fenyegető miniszterelnöktől, de sajnos erre semmi okunk.

Légy az első aki kommentálja
Példaképünk marad Példaképünk marad

 

          Születésének 110. évfordulóján (1908. január 8.) Gróf Czegei Wass Albert erdélyi nagybirtokosra, katonatisztre, íróra, költőre, közéleti személyiségre és politikusra emlékezünk. Egy olyan egyéniségre, aki a vészterhelt 20. század legsötétebb időszakaiban is erkölcsi fáklyaként lobogva mutatta az irányt amerre haladnunk kellett és az utat, amelyen a fényre juthatunk.

Légy az első aki kommentálja
A kormányfőnek távozni kellA kormányfőnek távozni kell

 

 

          Amennyiben a székely zászlót kitűzik a helyi intézményekre, mellette fognak lógni a helyi felelősök is – fenyegette meg Mihai Tudose a székelyeket a Realitatea hírtelevízió egyenes adásában.

Légy az első aki kommentálja
Madéfalva üzeneteMadéfalva üzenete

 

          1764. január 7. vérrel íródott be a székelység történelmébe. E nap hajnalán, ugyanis Madéfalván több száz ártatlan személyt, köztük gyermekeket, asszonyokat és öregeket gyilkoltak halomra báró Siskovicz (mások szerint Siskovics vagy Siskowich) József altábornagy parancsára, Caratto osztrák császári ezredes katonái.

Légy az első aki kommentálja
Embert próbáló időkEmbert próbáló idők

 

          Óesztendő vége és az újnak kezdete a vissza, illetve magunkba tekintés, összegzés és számadás időszaka kell, hogy legyen. Csak így tudjuk ugyanis megállapítani, hogy földi létünk vándorútján most éppen hol járunk, és milyen irányba tartunk.

Légy az első aki kommentálja
Cinkos magyarellenességCinkos magyarellenesség

 

          Az ünneplés egy természetes emberi szükséglet, ezért egyénnek és közösségeknek egyaránt jogában áll, mint ahogy az erre okot adó esemény kiválasztása is. Ez utóbbi során viszont tekintettel kellene lenni mások érzékenységére is.

Légy az első aki kommentálja
Románia nem jogállamRománia nem jogállam

 

          November 15 – én Sepsiszentgyörgyön újra bebizonyosodott, hogy Románia nem jogállam, hiszen egy olyan ország, melyben csendőr bakanccsal tiporják el a magyar nemzeti közösség akaratát, nem nevezhető annak.

Légy az első aki kommentálja


2009 december 02 :: Publicisztika :: Hittel és meggyőződéssel
Hittel és meggyőződéssel

  

 

 

 

Hittel és meggyőződéssel

 

 

 

          A szabadság birtoklásának alapvető emberi jogát, a huszonegyedik század Európájában már egyetlen országnak sem tanácsos vitatni. Főleg ha elemi érdeke a hagyományos nyugati demokráciákhoz való mielőbbi csatlakozás és felzárkózás. Nem is vitatják. Ezt megállapítva kényelmesen hátra is dőlhetnénk székünkben, az emberiség más, megoldásra váró gondjai felé fordítva gondolataink csóváját. Mi magyarok viszont a történelem folyamán legalább annyit megtanulhattunk, hogy jobb résen lenni. Még akkor is, ha a politika boszorkánykonyhájának éppen soros mesterszakácsai, vagy magukat annak tartó kibicei, szélhámosai, azt harsogják, hogy minden a legnagyobb rendben. Velünk és körülöttünk. Az anyaországban és az utódállamokban egyaránt. Nyitott szemmel járva-kelve a Kárpát-medencében és a nagyvilágban, valamint az elhangzó politikai nyilatkozatokra figyelve rádöbbenünk, hogy valóban résen kell lennünk. Résen kell lennünk, mert semmi sincsen rendben. Sem velünk, sem körülöttünk. S a helyzetünket az is súlyosbítja, hogy bennünk is összezavarodott minden. Összezavarodtak érzéseink, összekuszálódtak gondolataink. S ott belül, valahol mélyen, ahol a lélek lakozik, nemzettudatunkkal együtt önbizalmunk is megrendült. Hogy ez mennyire így van, mi sem bizonyítja jobban, mint a 2004. december 5. népszavazás szégyenteljes, és a magyarságra nézve tragikus eredménye. Azon népszavazásé, melyről még a legádázabb ellenségeink is zavarodottan hallgattak hónapokon keresztül. Nem tudván mit kezdeni a történtekkel. Ez érthető is, hiszen a világtörténelemben először, és nagy valószínűséggel utoljára fordult elő, hogy egy nemzet megtagadta önmagát. Választott vezetői irányításával. Választott vezetői befolyásának hatása alatt.

 

 

 

 

 

 

 


          A szabadság birtoklásának jogát a huszonegyedik század Európájában senki sem meri kétségbe vonni. Ennek ellenére velünk együtt számos nemzet, nemzetrész él szerte a földrészen idegen iga alatt nyögve. Jelen pillanatban is. Mert mit is jelent a szabadság? Oldalakon keresztül lehetne erről elmélkedni. De a filozófiai eszmefuttatást félretéve, csak a lényeget érintve fogalmazhatunk egyszerűbben is: Jogot és lehetőséget, hogy mi magunk dönthessünk a minket illető kérdésekben. Nem többet, de kevesebbet sem. Nevezhetjük ezt akár autonómiának is. Autonómiáról pedig hallani sem akarnak, nem, hogy lépéseket tenni a megvalósítása érdekében. Sem az uniós, sem az unión kívüli utódállamok. Beleértve Romániát is.

 

 

 

 

 

 

 

 

          Az utóbbi időben történt világpolitikai események hatására ugyancsak megnőtt a hangjuk az autonómiát ellenzőknek. Merev álláspontjuk igazolására a bukaresti politikusoknak kapóra jöttek a Koszovóban, majd a grúziai tartományokban történtek. Lám – lám, mondhatják most Bruxelben a román diplomaták, aggodalmas fejcsóválások közepette. Ide vezet az autonómia megadása. Pedig ezzel a megállapítással az igazság szöges ellentétben áll. Koszovóban éppen az autonómia megvonása volt az, mely kezdetben tüntetésekhez, majd polgárháborúhoz, végül pedig a függetlenség kikiáltásához vezetett. Ha nem vonják meg, vagy idejében visszaállították volna az ott élő albánok jogait, Koszovó jelenleg is Szerbia része lenne. Grúzia pedig kezdettől fogva hallani sem akart Abházia és Dél Oszétia autonómiájáról. Ennek hatására és kényszere alatt voltak kénytelenek önállósítani magukat. Az igazság ténye, viszont soha nem zavarta a román politikusokat. És főleg nem akadályozta meg őket annak elferdítésében. A mellé és félrebeszélésben. De mit is várjunk a vadimtudoroktól és funaroktól, mikor az ország elnöke sem átalotta kijelenteni, hogy nem ért egyet a közös jogaink megadásával. Mert az veszélybe sodorja a Románia területi épségét. Ez viszont tiszta beszéd. Még akkor is, ha teljesen elferdíti a valóságot. De legalább tudjuk, hogy mire számíthatunk a sok esetben, irányunkban megtévesztő viselkedésű Băsescu részéről.

 

 

 

 

 

 

 

 

          Egyértelművé kell tenni tehát, magunk és mások előtt egyaránt, hogy a mindenkori román hatalom elzárkózik az autonómiának még a gondolatától is. Ezt be kell látni és ki kell mondani. Mert csak a nyers valósággal mielőbb szembesülve és szembenézve van és lehet esélyünk a változásra s változtatásra. Be kell, lássuk, hogy a világtörténelem folyamán soha senki semmit nem kapott ajándékba. És ezután sem fog. Saját gondjaink magunknak kell megoldanunk. Természetesen ehhez szövetségeseket kell találni. Akik ilyen, vagy olyan megfontolásból, támogatnak elképzeléseink megvalósításában. És rá kell ébrednünk végre, jogainkat magunknak kell kiharcolni. De ahhoz, hogy sorsunkon változtatni tudjunk, mi magunk is meg kell, változzunk. Különben semmi esélyünk a túlélésre, a megmaradásra. Tudatosítani kell magunkban és sorstársainkban, hogy a nemzettudat és az önbizalom hiánya óhatatlanul nemzethalálhoz vezet. Most, mikor a magyarság a Kárpát-medencében, saját területén, hét idegen ország határain belül kénytelen élni - a világban szétszóródott honfitársainkról nem is beszélve.

 

 

 

 

 

 

 

 

          Tudatosítani kell, magunkban és véreinkben, hogy ilyen körülmények között csak egy egészséges identitástudattal és az ebből fakadó önbecsüléssel rendelkező nemzet képes a megújulásra, képes szabadságának kiharcolására, és megtartására. Egy olyan nemzet, mely tudván honnan jött, azt is tudja, merre kell, tartson ahhoz, hogy célba érjen. Hogy megmaradjon. A jelen helyzet azt is megköveteli, hogy választ kapjunk egy, a jövőnk szempontjából nagyon fontos kérdésre. Mikor, és hogyan lehet egy szent ügy érdekében egybefogni és összekovácsolni a nemzetet? A megmaradásunkért fennmaradásunkért és szabadságért folytatott küzdelmeinket elemezve, ezt a választ is megtaláljuk. Félreérthetetlen és világos az elmúlt évszázadok üzenete. Mikor a felelős, megalkuvást nem ismerő politizálás, céltudatos, és hittel végzett felvilágosító és nevelő munkával párosul. Áldozatvállalásból, bátorságból és önfeláldozásból személyes példát mutató vezetők irányításával.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez utóbbiakból viszont nagy hiány mutatkozik. Annak ellenére, hogy sorainkban szép számban találhatók olyan felkészült egyének, akik ezt megtehetnék. Megtehetnék, mert rendelkeznek az ehhez szükséges intelligenciával, végzettséggel és műveltséggel. És ami a legfontosabb – erkölcsi tartással, és nemzeti elkötelezettséggel is. De elenyésző kivétellel, ők a politikai berkeken kívül maradtak. Szűkebb hazánk, Erdély sem áll jobban e tekintetben a Kárpát medence többi részénél. Voltak, akik vállalták a szolgálatot, de félreállították őket. Elenyésző számban ugyan, de olyanok is akadnak, akik még mindig résztvevői a nagypolitikának. Mert akkora erkölcsi tőkével rendelkeztek, hogy többszöri próbálkozások ellenére sem lehetett félreállítani őket. Csak átmenetileg. Voltak és vannak olyanok, akik megcsömörlöttek a bukaresti boszorkánykonyhán főzötteknek még a szagától is. Ezért nem vállalják a további szolgálatot. De a legtöbb erre termett személyiség bár szeretné, nem találja a módját annak, hogy képességeit nemzete szolgálatába állíthassa. Nem engedik a névtelenségből kiemelkedni őket. Vezetésre, és irányításra termett egyének százai szemlélik távolról, miként rohan vesztébe a nemzet. Tehetetlenül. Mert az ismeretlenség és névtelenség ködét nem áll módjukban fellibbenteni. Ezen áldatlan állapot felszámolásában óriási felelősség hárul a polgári erőkre, és a mögöttük álló civil szervezetekre. Megérett az idő a változásra, és változtatásra. Ezt fel kell ismerni, és ekképpen kell cselekedni. Megszabadulva a fejét köreikben is felütő kicsinyességtől. Félre téve az önös érdeket szolgáló személyeskedést, fel kell kutatni a szükséges erkölcsi tartással, és vezetői képességekkel rendelkező honfitársainkat. Megnevezni őket, és mögéjük állni, hogy ismerté váljanak. Hogy feltornászhassák magukat a politikai ranglétrán. Ugyanakkor minden hivatástudattal, rendelkező a szükséges tudás birtokában lévő egyénnek is keresni kell a kapcsolatot a nemzeti oldallal. A jelenlegi helyzetben ez szent kötelessége minden magát magyarnak valló és tartó értelmiséginek. Saját kényelmünk, és jólétünk érdekében nem hagyhatjuk magára a népet. Nem szolgáltathatjuk, ki mint eddig, árulók kénye - kedvének. Akik ellenségeink zsoldjába szegődve szándékosan tévútra vezettek minket. Mert ez az út a pusztulásba vezet. Meg kell tisztítani a magyar közéletet. Határokon innen és túl egyaránt. Meg kell tisztítani a felelőtlen és aljas politikusok hangoskodó jelenlététől. Mert idegen érdekek szolgálatába állva elárulták és továbbra is elárulják a nemzetet. Meggazdagodási vágytól hajtva hazudtak és hazudnak nekünk. Hatalmuk megtartása érdekében, hamis kortes beszédekkel terelik el figyelmünket a nemzet súlyos bajairól. Azt senki sem tagadja, hogy mint minden küzdelem, ez is áldozatokkal jár. Önfeláldozással is. De gondoljunk arra, hol lennénk mi, eleink áldozathozatala nélkül?

 

 

 

 

 

 

 

 

Az önfeláldozás, és áldozathozatal az, mely előre viszi, és megtartja a világot. Ezért soha sem értelmetlen. Még akkor sem, ha pillanatnyilag annak tűnik. Gyümölcsei előbb - utóbb beérnek. Ha van ki hittel és meggyőződéssel ápolja a hősök és dicső tetteik emlékét. Ha van ki ébren tartsa a szabadság lángját, az utódok lelkében. Mert egy szabadságharcot vérbe lehet fojtani, de a szabadságvágyat nem lehet eltiporni. Ha a népükért és hazájukért felelősséget érző s vállaló közemberek, értelmiségiek és politikusok elültetik az emberek szívében, és folyamatosan táplálják, akkor előbb – utóbb diadalmaskodni fog. Ezt nem csak a magyar, hanem a világtörténelem is igazolta.
          A nemzettudat s a vele járó önbizalom és önbecsülés visszaszerzésének az egyetlen módja múltunk megismerése. Ehhez pedig jó alkalmat kínál a kimagasló történelmi évfordulók megünneplése is. A magyarság életének sorsfordító eseményeire való közös emlékezés. Mert van mire és van kikre emlékeznünk! Felemelt fejjel és büszkén. Ezeken, a nemzet vérével megszentelt évfordulókon való tömeges részvétellel nyomatékosíthatjuk, hogy szabadságvágyunk, és a nemzet egységének megvalósítása töretlenül él szívünkben ma is. Tartózkodjunk bármely sarkában a világnak. Ahhoz viszont, hogy ezek az évfordulók újból visszanyerjék a magyarság életében betöltött nélkülözhetetlen és pótolhatatlan szerepüket, ahhoz, hogy megújulásunkhoz kimeríthetetlen energiaforrást, tájékozódásunkhoz csalhatatlan iránytűt, útkeresésünkhöz biztos támpontot jelentsenek, ahhoz meg kell tisztítani őket. Meg kell tisztítani azon politikusok jelenlététől, kik habzó szájjal uszítottak és uszítanak testvért- testvér ellen. Megosztva minket. Szétfröccsentett nyálukkal megfertőzve a közérzetünk. Megmérgezve a közhangulatot. Bemocskolva és besározva a hazáért életüket áldozó hőseink emlékét.

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezek a tömegeket megmozgató ünnepek hozzájárulhatnak a nemzeti önismeret és az ebből fakadó önbecsülés kifejlődéséhez. Ahhoz az önbecsüléshez, mely megmaradásunk és gyarapodásunk záloga. De csak akkor, ha meghamísított történelmünk helyett, a valóságot tárják fel a hallgatóság előtt. Ha az igazság hangzik el. Még akkor is, ha fáj. Ha az üres fecsegést a múlt józan, kritikát sem nélkülöző, de jövőbe mutató elemzése váltja fel. A hőbörgést és lármázást a megfontolt, de határozott, jól hallható és jól érthető beszéd. Melyben minden elhangzott szónak tartalma és súlya van. A hőzöngést a csendes, méltóságteljes ünneplés. Melyen könnyes szemekkel, de felemelt fejjel, büszkén tekintünk hátra, és bizakodva előre. Egymás mellett állva és egymás kezét fogva. Magunkban tudatosítva és másokkal tudatva, hogy mi összetartozunk.

 

 

 

Bedő Zoltán: Európai Idő

 

 


 

Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a www.kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]