Utolsó 10 cikk
Esély a megmaradásraEsély a megmaradásra

 

          Évtizedek óta egy ránk nézve végzetes folyamat, ingatlanjaink kiárusításának a cselekvő részvevői és ebből kifolyólag bűnrészesei vagyunk. Hiszen földjeink, erdeink, és házaink idegen kézbe történő juttatásának a megakadályozása helyett, inkább eladjuk őseink vagyonát.

Légy az első aki kommentálja
Gyűlöletszítás a hatalomért Gyűlöletszítás a hatalomért

         

          Kihasználva a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban való jelenlétét, az egyre erősödő magyarellenes hisztériáról, annak hátteréről és céljairól, semlegesítésének lehetőségeiről, valamint a magyar – román kapcsolatok jövőjéről faggattuk dr. Valentin Stant, a Bukaresti Egyetem Történelem Karának professzorát.

Légy az első aki kommentálja
Mi nem ünnepelhetünkMi nem ünnepelhetünk

 

          Újabb magyarellenes hisztériát váltott ki a román médiában Kelemen Hunor RMDSZ elnöknek ama kijelentése, mely szerint a románságnak el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at.

Légy az első aki kommentálja
Államfő SzékelyföldönÁllamfő Székelyföldön

 

          Klaus Iohannis román államfő július 18 –n Hargita és Kovászna megyébe látogat, jelentette be meglepetésszerűen Madalina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője.

Légy az első aki kommentálja
Örök bizonyosságÖrök bizonyosság

 

Isten az embert érző, gondolkodó, valamint tudattal és szabad akarattal rendelkező lénynek teremtette, ezzel megnyitván előtte a korlátlan fejlődés lehetőségét, de a csúfos bukásét is. És csak tiszteletet, szeretetet, valamint némi engedelmességet kért ezért cserébe.

Légy az első aki kommentálja
Múltunk ismerete a jövőnk zálogaMúltunk ismerete a jövőnk záloga

 

          1848. március 15. örökre beleégette magát a magyar nemzet lelkébe és tudatába, mert egy olyan dicsőséges korszaknak a kezdetét jelentette, melyre tudomásom szerint nem akad példa a történelemben.

Légy az első aki kommentálja
Székely SzabadságSzékely Szabadság

 

Immár 97 esztendeje, hogy a székely nemzet újból idegen uralom alá került. És ezúttal sem a saját hibájából, netán gyávaságából, hanem egy vérlázító békediktátum következtében, hiszen idegenek döntöttek rólunk - nélkülünk és akaratunk ellenére.

Légy az első aki kommentálja
Szekus módszerek és intézkedésekSzekus módszerek és intézkedések

 

          Az erdélyi magyar sajtóban az elmúlt héten futótűzként terjedt a hír, hogy a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium több diákjának a szüleit beidézte és tanúként hallgatta ki a korrupcióellenes ügyészség.

Légy az első aki kommentálja
Az üldözöttre emlékeztekAz üldözöttre emlékeztek

 

          Halálának évfordulója alkalmából (1998. február 17) Sepsiszentgyörgyön ebben az esztendőben szombat délután hajtottak fejet Wass Albert emberi nagysága előtt.

Légy az első aki kommentálja
A példaképünk volt és maradA példaképünk volt és marad

 

          Egy megcsonkított testű, idegen határok közé szorított, vagyonából kiforgatott, intézményeiből kilakoltatott, szülőföldjén üldözött nemzetnek nem marad más kapaszkodója csak a múltja. Életereje pedig az önazonosságát meghatározó nyelvéből és a kultúrájából fakad.

Légy az első aki kommentálja


2009 december 05 :: Magyarok > Az igazság nyomában :: A magyarok Szentföldje
A magyarok Szentföldje


 

 

 

A magyarok Szentföldje

 

 


          A Bibliában Izajás próféta könyvében olvashatjuk (14,1.): „Az Úr megkönyörül Jákobon, ismét kiválasztja Izraelt s visszatelepíti őket az ő földükre.” A Jordán folyótól a Földközi-tengerig terjedő területet, az egykori Kánaánt és a filiszteusok által lakott földet, azaz Palesztinát nevezték a szent iratok Szent Földnek (Das Heilige Land), amelyet Isten kiválasztott népe kapott örökül, s amelyhez a zsidók ezredévek óta ragaszkodnak. Amelyről soha nem mondtak le, s amelyről soha nem is mondhatnak le, noha az izraeli királyságot az asszírok Krisztus születése előtt 722-ben, Júdát a babilóniaiak Kr. sz. előtti 586-ban, tehát kerekítve közel két és fél ezredévvel ezelőtt, felszámolták, megsemmisítették s csak 2534 év múltán, 1948-ban születhetett újjá. Ez a Szentföld mindig idegen népek és hatalmak kemény és ellenséges szorításában élt, ahová a zsidók, jó háromezer évvel ezelőtt, bevándoroltak.

 

 

 

 

 

 

 


De a világnak van még egy kiválasztott népe: a magyar, amelynek hazája, a Kárpát-medence, ugyancsak az Ígéret földje, amint a krónikáink is állítják: „Az Úr visszaadta a magyaroknak Pannóniát, mint ahogyan Izrael fiainak Mózes idejében örökségül adta Kánaán valamennyi országát.” S a horvátból lett magyar nagyúr, Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér, a XVII. században is teljes mértékben hitt az ősi mítoszban:

                                              Az Úristen így szólt Mihály arkangyalhoz,
                                              Szkítiából, azt mondom, kihoztam üket,
                                              Miként Egiptusból az zsidó népeket
                                              Tejjel, mézzel folyó szép Pannóniában
                                              Megtelepítém üket Magyarországban.

Szöllösi Mihály 1676-ban tábori imakönyvében így fohászkodik: „Óh, hatalmas Úr! Te hívtad volt ki a mi magyar eleinket is a sovány Szkítiából, Te űzted ki a te kezeiddel őelőttök e jó földről ennek minden lakosit, őket helyekbe szállítván... valamelyfelé indult a magyar nép, mindenütt előtte jártál a harcban....” S a kedves Olvasóban nyilván most felmerül a kérdés: miért éppen a Kárpát-medence lett a mi számunkra az Ígéret földje, vagyis a magyarok Szent Földje? Sőt, azt a kérdést is felteszik sokan: netán az őskori kezdetektől a miénk volt már ez a föld?

 

 

 

 

 

 

 


           Mindenekelőtt nézzünk a térképre. A Kárpátok 1500 km hosszúságú, 150 000 km2-es hegykoszorúja a Kárpát-medencének közel 45%-a, amely nyugaton a Dévényi kapunál indul és az Al-Dunáig húzódik, csatlakozva a Balkán hegyláncaihoz. A Nyugati Beszkidek, a Fehér-Kárpátok, a Liptói havasok, a Nagy és Kis Fátra, a Magas Tátra (2663 m), az Alacsony Tátra, a Szeges-Gömöri Érchegység, az Erdős Kárpátok, a Keleti Beszkidek, a Máramarosi-, a Radnai-, a Kelemen-, a Görgényi Havasok, a Hargita, a Kudzsiri-, a Fogarasi-, a Szebeni Havasok, a Krassó-Szörényi Érchegység és a Verseczi hegység veszi körül, számos helyen úgy is mint vízválasztó, a kisebb hegységekkel, lankás dombhátakkal tarkított, számos folyóval öntözött termékeny, széles medencéket.

 

 

 

 

 

 

 


A Kárpát-medence Európa legtökéletesebb természeti egysége, vízrajza zárt. Az egység tengelye természetesen a Duna, amely meséink Tündérkertjét, a Csallóközt, odébb a Vágközt, a Csilizközt, a Szigetközt hozta létre a hordalékaiból, majd csodaszép szigetek sorát teremtette meg (Nyulak szigete, Csepel, Mohácsi sziget) s a Tatroson, az Olton és a Bodzán kívül minden folyót magába olvaszt. Belé ömlik a Morva, a Lajta, a Rába, a Dráva, a Mura, a Száva, a Morava. És persze a magyar Tisza, amelynek vizében hömpölyög a Borzsa, a Visó, az Iza, a Szamos, a Kraszna, a Bodrog, az Ung, a Laborc, a Latorca, a Bódva, a Hernád, a Tarca, a Zagyva, a Tápió, a Körösök, a Maros, a Béga, az Aranyos, a Kis és Nagy Küküllő. Édesvízi nagy tavaink: a Balaton, a Fertő és a Velencei tó.
Ez a 325 411 km2 területű nagy ország valóban a Teremtő Isten által alkotott csodálatos ékkő, ahová a bevezető utak is, szinte kivétel nélkül jól védhető hágók, szorosok, folyómedrek. Így a Dévényi kapu, a Jablunkai-, a Duklai-, az Uzsoki-, a Vereckei-hágó. A Tatár-, a Borsai-, a Radnai-, a Borgói-hágó. A Tölgyesi-, a Békási-, a Gyimesi-, az Ojtozi, a Bodzai-szoros. A Tömösi-, a Törcsvári-, a Vöröstoronyi-, a Kazán-, a Szurdoki-szoros. A Meszesi-kapu, a Király-hágó, az Erdélyi Vaskapu-hágó.

 

 

 

 

 

 

 


           Ezt földet, az emberiség történetének végtelen időfolyamában, a szkíta-korig soha senki nem kísérelte meg teljes egészében birtokába venni, vagy legalábbis nem tudunk arról, hogy ilyesfajta kísérlet sikerrel járt volna. Ez a hatalmas római birodalomnak sem sikerült félezer év alatt sem! Pannónián kívül jó másfélszáz évig birtokolta ugyan Dacia provinciát, de fel kellett adnia Erdély földjét, mert nem tudta megvédeni. A Tisza-vidékének és a Felvidéknek birtokbavételére azonban kísérletet sem tett soha. Mind a régészeti, mind az írott források arról tanúskodnak, hogy a Kr. sz. előtti VI. század után a szkítának nevezett nép, amely Belső-Ázsiától, Dél-Kaukázián át a Bécsi-medencéig, tehát hatalmas területen élt, kiterjesztette uralmát a Tisza és a Duna vidékére, sőt Erdélyre is. Ha számba vesszük a földrajzi és helyneveket, azt látjuk, hogy a Kárpát-medence helynév-anyagának egy része éppen a szkíta- trák-dák időkre nyúlik vissza, így maga a Kárpát szavunk is (szikla?), vagy a Duna Iszter-Isztrosz neve, míg a görög Danuviosz elnevezésben talán a don=folyó jelentésű árja szó rejtőzködhet. A hivatalos álláspont szerint, természetesen, minden ősi Kárpát-medencei helynév szláv közvetítéssel került a magyar nyelvbe, legyen szó a Drávoszról, a Szávoszról, a Patiszósz-Tiszószról, a Máriszról vagy más ókori névről.

 

 

 

 

 

 

 


A Kárpát-medence táj- és helyneveinek döntő többsége azonban, mindenfajta csűrés-csavarás ellenére, magyar eredetű! Érdemes felidéznünk néhányat: Alföld, Felföld, Dunántúl, Tiszántúl, Erdőelve, Havaselve, Mezőföld, Ormánság, Sárrét, Kis- és Nagykunság. Bácska, Tiszahát, Jászság, Bereg, Szamoshát, Ecsedi-láp, Nyírség, Hajdúság, Kőrösköz, Hanság, Bakony, Vértes, Pilis, Őrség, Hetés. Göcsej, Somogy, Völgység, Hegyhát, Börzsöny, Kőhát, Csík, Almás, Lápos, Bükk, Meszes. Szilágyság, Érmellék, Mezőség, Sóvidék, Szépmező, Hargita, stb. Nyilvánvaló tény, hogy a Kárpát-medencében éltek egykor régen is nem-magyar nyelvű népek. Így római latinok, görögök, szlávok, németek, török nyelvű csoportok. Ám a Kárpát-medence történeti névanyagában uralkodó a magyar jelleg, mind a személynévi eredetű, mind a más típusú helynevekben. Gondoljunk az okleveles történeti adatokból kihüvelyezhető személy- és határnevek hatalmas tömegére: Kese, Fekete, Fejér, Szőke, Tar, Tarcsa, Mag, Magló. Ebed, Kölked, Ravasz, Farkas, Nyest, Csuka, Sügér, Csík, Bogár, Somos, Búza, Nyúzó, Leső, Kapó, Maradék, Nemvagy. Nercvaló, Hites, Nerchívő, Füzes, Csalános, Sáros, Mocsaras, Gyékényes, Lapári, Nádas, Sár, Homokos, Föveny, Száraz. Lófő, Szilvágy, Szikes, Szikszó, Győr, Halmágy, Hátszeg, Ság, Segesd, Sziget, Domb, Dombó, Dombegyháza, Felfalu, Középlak, Felvég, Alvég, Nagylak, Kislak. Szer, Sövény, Hévíz, Rovás, Forró, Borkút, Sóskút, Fűzkút, Köbölkút, Bükkös, Buzád, Bodzás, Egres. Fenyőfalva, Háságy, Haraszt, jegenye, Kereki, Őr, Lövő, Óvár, Földvár, stb. stb. Erdélyben például az 1400 előtti 2056 helynévből mindössze 102 szláv eredetű, román eredetű pedig alig egy tucatnyi. Mindebből az következik, hogy a Kárpát-medencében évezredek óta élhettek magyarul beszélő népek kisebb-nagyobb csoportjai.

 

 

 

 

 

 

 


           A hivatalos, un. mérvadó historikusok közel egy évszázada azon fáradoznak, annak az igazolásán erőlködnek, hogy elhitessék: a magyar helynevek csakis a XI-XII-XIII. században vagy az után keletkezhettek, és semmi körülmények között sem előbb. Ezért vetik el a nevezetes, régészeti adatok alapján megalkotott un. kettős honfoglalás elméletet is. Fő érvként azt hozzák fel, hogy létezik egy 670/75 körül írt munka: a Conversio Baguariorum et Carantanorum, amelynek hely- és személynevei egyértelműen nem magyar nyelven születtek (Buzinica, Cella, Lindolveschirichun, Quartinaha, Sa~apiugin, Ortahu, Spizzun, Weride, etc.), holott ez a „Bajorok és karanténok megtérése” c. mű, állítják a mérvadók, a mi Dunántúlunk központi területéről szól. Mivelhogy a benne szereplő Sala folyó azonos a Balatonba ömlő Zalával, a Mosaburc helynév pedig azonos a későbbi Zalavárral. Ez az írott forrás valós és létező, az időrendje sem kérdőjelezhető meg, amint erről már szó esett Heribert Illigig kalandos könyvének bírálatakor. Nem tűnt el tehát három évszázad és nem kitalált a VII-VIII-IX. századi európai középkor. Kitalált viszont az a mindmáig uralkodó állítás, hogy az idézett forrásban szereplő Mosapurc azonos lenne a mi Keszthely melletti Zalavárunkkal.

 

 

 

 

 

 

 

Ez az írott forrás az ausztriai Feldkirchen közelében fekvő karinthiai Moosburgról beszél, amelyet hiteles és korabeli más írott és régészeti adatok is egyértelműen és világosan megjelölnek, mégpedig korabeli oklevelek és Regino prümi apát leírása alapján. Ez utóbbi vitathatatlanul megjelöli, hogy III. Arnulf császár 888-ban a karinthiai Mosaburg várába utazott, amely Regensburgtól 140 km-re esik s az útvonala ez volt: Regensburg - Öttingen -Branau - Attersee - Mosaburg - Sankt Florian.
Hazai történettudományunk mai állapotára nagyon jellemző, hogy amióta könyveimben (1997) bebizonyítottam ezen állítás hamisságát, vagyis azt, hogy a Zalavárott feltárt és rekonstrukcióval létesített, korábban nagy szláv központnak vélt, újabban viszont Pribina és Kocel frank tartományi székhelyének meghatározott vár és település Zalavár térségében nem létezett, az érintettek a legképtelenebb eszmefuttatásoktól sem riadnak vissza. Így például a fentebb idézett útvonal-leírást is „átértelmezték”, mondván: Arnulf császár nem délre 140 km-t, hanem kelet felé 370 km-t utazott, csak azért, hogy „eljuthasson” a Balaton melletti Zalavárra. Az idézett forrásban szereplő harminc helynév egyikét sem lehet magyar településsel azonosítani! Ezen szánalmas igyekezet megkoronázása - eltekintve attól az etikátlanságtól, hogy a vitát kiváltó kutató nevét, ti. az enyémet, sehol nem említik meg -, a zalavári Metód-emlékmű felállítása és a feltárt templomok „újraépítése”. Úgy tüntetve fel a Szent István-kori templomokat, mint amelyek a IX. században épültek.

 

 

 

 

 

 

 

 

Tulajdonképpen ez is történelemhamisítás, ha nem is olyan egyértelműen súlyos és nyilvánvaló, mint a közelmúltban leleplezett japán Sinicsi Fudzsimura régészprofesszor esete. Aki évtizedek óta saját maga rejtette el az őskori leleteket az ásatásain, hogy azokat később nagy diadallal „felfedezze”, mígnem rajtakapták a csalárdságon. Szó nincs tehát arról, hogy Pannóniában kihaltak volna az avarok, vagy „legjobb esetben is” szépen elszlávosodtak, s amikor őseink birtokba vették a Kárpát-medencét, itt csak pusztaságokat és szláv földműves falvakat találtak volna. Amelyeket persze, mint akadémikus tudósaink a tőlük megszokott tárgyilagossággal megállapították, a maguk után csak hullahegyeket hagyó, barbár és vidám magyar rablóbandák, elpusztítottak.
Ugyanilyen eszelősen tiltakoznak az akadémiai vonal öntelt hangadói az ellen is, hogy a magyarságnak bármiféle valós hun hagyománya lehetett volna. Sőt még a nemrégiben megjelentetett új Millenniumi Magyar Történet c. kötetben is váltig azt hangoztatják a szerzők, hogy nyugaton járt magyar klerikusok tudós elmeszüleményéről van csupán szó, amelynek természetesen semmiféle valóságos alapja nem volt. ugyanis a hunok nyelvének biztosan nem volt semmi köze a magyarhoz. A nagy baj csak az, hogy egyáltalán nincs hun nyelvemlékünk s így arról a legjobb szándékkal sem értekezhetünk: milyen nyelven beszéltek a hunok? Azt viszont híven megőrizték a magyar krónikák, hogy Álmos és Árpád Atilla király leszármazottja volt s az is valós, hogy a székelyeknek igen ősi hun hagyományuk van. A magyarok tehát joggal érezhették kiválasztott népnek magukat, akiknek küldetése és joga birtokba venni Atilla örökségét.

 

 

 

 

 

 

 


Amikor a hunok birtokba vették hatalmas birodalmuk legnyugatibb láncszemeként az egész Kárpát-medencét, első ízben valósult meg katonai-politikai és gazdasági egysége ennek a tájnak. Ennek megteremtője tehát Atilla nagykirály volt, akit mind a krónikáink, mind az ősi hagyományaink, az Álmos-Árpád-dinasztia ősének tartottak és tartanak. Amikor tehát a magyarok Mózese, Álmos nagyfejedelem elvezeti népét a Kárpát-medencébe, csak újra birtokba veszi az ősi örökséget, a magyarok Szentföldjét, ha úgy tetszik a bibliai Kánaánt, ahol a korábbi évszázadokban is egy testvér-nép, az avar élt és uralkodott 568-tól egészen a IX. század derekáig. Az avarok Atillája, Baján nagykagán is azonnal birtokba vette az egész, akkor lakható Kárpát-medencét és igen erős hatalmat teremtett. Ez a második birtokbavétel. Ezt követte a harmadik, a magyar honalapítás. A történetírás mindezidáig nem nagyon vette észre, vagy csak elhallgatta, hogy egyetlen ősi, ázsiai eredetű keleti nép sem települt meg a Kárpát-medence legnyugatibb részénél, a Bécsi-medencénél nyugatabbra. Hadjáratokat vezettek a hunok is, az avarok is, a magyarok is szerte Európában, de - ellentétben például az arabokkal és a vikingekkel - nem azért háborúztak, hogy az új elfoglalt területeken megtelepedjenek. Pontosan tudjuk, hogy a Norman-vikingek 911-ben letelepedési engedélyt kaptak Burgundiában, az arabok pedig évszázadokig megtartották az elfoglalt (későbbi spanyol) területeket (Cordovát).

 

 

 

 

 

 

 


           A hivatalos történetírás szerint őseink szakadatlan vándorlás, bolyongás és sodródás következtében, mindenkitől, de kivált a testvér besenyőktől megveretve, fejveszett meneküléssel zúdultak be a Kárpát-medencébe s valójában azt sem tudták, itt maradjanak-e avagy tovább költözzenek, mondjuk Észak-Itáliába, Lombardiába? Ezzel a hamis állítással szemben azt tapasztaljuk, hogy a magyarság a kárpát-medencei hazáját a vészjósló XIX. század utolsó harmadáig tömegesen soha el nem hagyta s oly erős nemzeti jelleme és jelentős lélekszáma volt, hogy minden beköltöző vagy itt talált népcsoportot békésen asszimilált, nyelvileg is magába olvasztott! Nem merült fel igazán még a törökvész idején sem, hogy fussunk el hazánkból és másutt próbáljunk szerencsét. A Kárpát-medence szent földje nemzedékek rengetegén keresztül elvarázsolta és öröklődő sejtjeinkbe zárta a hazához való hűséget, a kárpát-medencei teljes hazához való hűséget.

 

 

 

 

 

 

 


Szabad-e hát beletörődnünk, hogy iskoláinkban úgy tanítanak ma is történelmet, hogy a tanárok nem a kárpát-medencei Magyarország térképét függesztik a falra, fekete vonallal belerajzolva a megcsonkított országrészt? Megérthetjük-e múltunkat, ha nem tudjuk: hogy a politikai-hatalmi szempontból most nem hozzánk tartozó területek és annak magyar lakói is szerves részei örökségünknek? Most ugyan nem a miénk a Kárpátok töménytelen fémkincse, sója és a szénbányák zöme, az erdőrengetegek végtelenjei. De a miénk lehet az a tudat, hogy Kelet Népeként onnan jöttünk, ahonnan a Nap is jön. S nekünk az a küldetésünk, hogy harcoljunk a sötétség ellen, a fejlett nyugat civilizációs mérgei ellen és megmaradjunk itt a Kárpát-medencében. Ahonnan 1100 esztendeje el akarnak bennünket űzni, a minket nem szeretők. Sőt a turáni magyarságot, ha fáj is, ki kell mondani, ezredéven át a gyűlölet légköre is fojtogatja. Ma is.

 

 

 

 

Bakay Kornél: Kapu

 

 

Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a www.kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]