Utolsó 10 cikk
Példaképünk marad Példaképünk marad

 

          Születésének 110. évfordulóján (1908. január 8.) Gróf Czegei Wass Albert erdélyi nagybirtokosra, katonatisztre, íróra, költőre, közéleti személyiségre és politikusra emlékezünk. Egy olyan egyéniségre, aki a vészterhelt 20. század legsötétebb időszakaiban is erkölcsi fáklyaként lobogva mutatta az irányt amerre haladnunk kellett és az utat, amelyen a fényre juthatunk.

Légy az első aki kommentálja
A kormányfőnek távozni kellA kormányfőnek távozni kell

 

 

          Amennyiben a székely zászlót kitűzik a helyi intézményekre, mellette fognak lógni a helyi felelősök is – fenyegette meg Mihai Tudose a székelyeket a Realitatea hírtelevízió egyenes adásában.

Légy az első aki kommentálja
Madéfalva üzeneteMadéfalva üzenete

 

          1764. január 7. vérrel íródott be a székelység történelmébe. E nap hajnalán, ugyanis Madéfalván több száz ártatlan személyt, köztük gyermekeket, asszonyokat és öregeket gyilkoltak halomra báró Siskovicz (mások szerint Siskovics vagy Siskowich) József altábornagy parancsára, Caratto osztrák császári ezredes katonái.

Légy az első aki kommentálja
Embert próbáló időkEmbert próbáló idők

 

          Óesztendő vége és az újnak kezdete a vissza, illetve magunkba tekintés, összegzés és számadás időszaka kell, hogy legyen. Csak így tudjuk ugyanis megállapítani, hogy földi létünk vándorútján most éppen hol járunk, és milyen irányba tartunk.

Légy az első aki kommentálja
Cinkos magyarellenességCinkos magyarellenesség

 

          Az ünneplés egy természetes emberi szükséglet, ezért egyénnek és közösségeknek egyaránt jogában áll, mint ahogy az erre okot adó esemény kiválasztása is. Ez utóbbi során viszont tekintettel kellene lenni mások érzékenységére is.

Légy az első aki kommentálja
Románia nem jogállamRománia nem jogállam

 

          November 15 – én Sepsiszentgyörgyön újra bebizonyosodott, hogy Románia nem jogállam, hiszen egy olyan ország, melyben csendőr bakanccsal tiporják el a magyar nemzeti közösség akaratát, nem nevezhető annak.

Légy az első aki kommentálja
Megbocsájtunk, de nem feledünkMegbocsájtunk, de nem feledünk

 

          A történelem folyamán nem csak messziről jött hordák fosztogatták és mészárolták le a magyarságot, hanem a területszerzési szándékkal ellenünk szövetkezett szomszéd népek is. És cselekedték ezt annak ellenére, hogy éppen a Magyar Királyság védőszárnyai alatt cseperedtek nemzetté.

Légy az első aki kommentálja
A küzdelem folytatódikA küzdelem folytatódik

 

          A nyugati világ kormányai, beleértve a szabadság és demokrácia védelmezőjének magát világszerte kikiáltó Amerikai Egyesült Államokét is, 1956 őszén már a kibontakozásának pillanatában elárulták a magyar forradalmat.

Légy az első aki kommentálja
Gondolatok egy évfordulónGondolatok egy évfordulón

 

          A szabadságvágyat és igényt nem lehet feledtetni, pótolni, vagy elfojtani. Sem megbilincselni, gúzsba kötni és leláncolni. De száműzni, börtönbe zárni, illetve elpusztítani sem.

Légy az első aki kommentálja
Örök főhajtás jár nekikÖrök főhajtás jár nekik

 

          Elődeink alakjának és tetteinek a felidézése nem csak erkölcsi kötelesség, hanem hosszútávon a siker záloga is. Úgy egyénenként, mint nemzetként. Hiszen erényeikből és hibáikból egyaránt tanulni lehet, emberi tartásuk pedig minket is helytállásra kötelez.

Légy az első aki kommentálja


2017 október 08 :: Publicisztika :: Örök főhajtás jár nekik
Örök főhajtás jár nekik


 

 

 

 

Örök főhajtás jár nekik

 

 

 

 

          Elődeink alakjának és tetteinek a felidézése nem csak erkölcsi kötelesség, hanem hosszútávon a siker záloga is. Úgy egyénenként, mint nemzetként. Hiszen erényeikből és hibáikból egyaránt tanulni lehet, emberi tartásuk pedig minket is helytállásra kötelez.

 

 

 

 

 

 

 

          Az emlékezés ugyanis a szellemi köldökzsinór, amely minket őseinkkel összeköt. Kimeríthetetlen energiaforrás, melyből mindennapi csatáinak sikeres megvívásához erőt meríthetünk. Önbecsülésünket és önérzetünket tápláló, bennünket hitünkben, magyarságunkban, emberségünkben és szülőföldünkön megtartó gyökér. A múlt ismerete pedig az iránytű, mely megmutatja, hogy merre kell tartanunk. Az alap, amelyre felépíthető a jövő.

 

 

 

 

 

 

 

          Nem véletlen tehát, hogy ellenségeink át akarják írni a történelmünket és ki akarják törülni a tudatunkból. Lelki és szellemi fogódzók nélkül ugyanis ingatagokká, sebezhetővé, valamint kiszolgáltatottá vállunk. Szalmabábbá, melyet bármikor elsodorhatnak a változó irányú szelek. Önazonosság nélküli, az élet útjain, vakon botorkáló, ingatag személyekké.

 

 

 

 

 

 

 

          Van tehát létjogosultsága az emlékezésnek és emlékeztetésnek. Annál is inkább, hogy olyan elődökkel rendelkezünk, akik magatartásukkal, cselekedeteikkel és megvalósításaikkal nem csak a magyarság, hanem az egyetemes emberiség javát is szolgálták. Közéjük tartoznak az Aradon 1849 – ben, illetve 1850 - ben kivégzett főtisztek, valamint a börtönben megőrült Lenkey János tábornok is.

 

 

 

 

 

 

 

          Haynau elsőként Ormai (Auffenberg) Norbert honvéd ezredest akasztatta fel 1849. augusztus 22 én. Október 6 - án Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezić Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen - Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly tábornok és Batthyány Lajos miniszterelnök vált a vérengző fenevad áldozatává. Október 25 - én pedig Kazinczy Lajos és 1850. február 19 –én Ludwig Hauk ezredes.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

          Amint a nevük is mutatja, nem voltak mind magyar származásúak, azonban igazság és szabadságszeretetük mellénk állította őket, azonosultak velünk és az önkényuralom ellen folytatott küzdelmünkkel. Ők nem csak kockáztatták, hanem fel is áldozták életüket a magyar haza oltárán, így részünkről örök főhajtás jár nekik.

 

 

 

 

Bedő Zoltán: Székely Hírmondó

Kommentárok ( 0 )
Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a www.kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]