Utolsó 10 cikk
Esély a megmaradásraEsély a megmaradásra

 

          Évtizedek óta egy ránk nézve végzetes folyamat, ingatlanjaink kiárusításának a cselekvő részvevői és ebből kifolyólag bűnrészesei vagyunk. Hiszen földjeink, erdeink, és házaink idegen kézbe történő juttatásának a megakadályozása helyett, inkább eladjuk őseink vagyonát.

Légy az első aki kommentálja
Gyűlöletszítás a hatalomért Gyűlöletszítás a hatalomért

         

          Kihasználva a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban való jelenlétét, az egyre erősödő magyarellenes hisztériáról, annak hátteréről és céljairól, semlegesítésének lehetőségeiről, valamint a magyar – román kapcsolatok jövőjéről faggattuk dr. Valentin Stant, a Bukaresti Egyetem Történelem Karának professzorát.

Légy az első aki kommentálja
Mi nem ünnepelhetünkMi nem ünnepelhetünk

 

          Újabb magyarellenes hisztériát váltott ki a román médiában Kelemen Hunor RMDSZ elnöknek ama kijelentése, mely szerint a románságnak el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at.

Légy az első aki kommentálja
Államfő SzékelyföldönÁllamfő Székelyföldön

 

          Klaus Iohannis román államfő július 18 –n Hargita és Kovászna megyébe látogat, jelentette be meglepetésszerűen Madalina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője.

Légy az első aki kommentálja
Örök bizonyosságÖrök bizonyosság

 

Isten az embert érző, gondolkodó, valamint tudattal és szabad akarattal rendelkező lénynek teremtette, ezzel megnyitván előtte a korlátlan fejlődés lehetőségét, de a csúfos bukásét is. És csak tiszteletet, szeretetet, valamint némi engedelmességet kért ezért cserébe.

Légy az első aki kommentálja
Múltunk ismerete a jövőnk zálogaMúltunk ismerete a jövőnk záloga

 

          1848. március 15. örökre beleégette magát a magyar nemzet lelkébe és tudatába, mert egy olyan dicsőséges korszaknak a kezdetét jelentette, melyre tudomásom szerint nem akad példa a történelemben.

Légy az első aki kommentálja
Székely SzabadságSzékely Szabadság

 

Immár 97 esztendeje, hogy a székely nemzet újból idegen uralom alá került. És ezúttal sem a saját hibájából, netán gyávaságából, hanem egy vérlázító békediktátum következtében, hiszen idegenek döntöttek rólunk - nélkülünk és akaratunk ellenére.

Légy az első aki kommentálja
Szekus módszerek és intézkedésekSzekus módszerek és intézkedések

 

          Az erdélyi magyar sajtóban az elmúlt héten futótűzként terjedt a hír, hogy a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium több diákjának a szüleit beidézte és tanúként hallgatta ki a korrupcióellenes ügyészség.

Légy az első aki kommentálja
Az üldözöttre emlékeztekAz üldözöttre emlékeztek

 

          Halálának évfordulója alkalmából (1998. február 17) Sepsiszentgyörgyön ebben az esztendőben szombat délután hajtottak fejet Wass Albert emberi nagysága előtt.

Légy az első aki kommentálja
A példaképünk volt és maradA példaképünk volt és marad

 

          Egy megcsonkított testű, idegen határok közé szorított, vagyonából kiforgatott, intézményeiből kilakoltatott, szülőföldjén üldözött nemzetnek nem marad más kapaszkodója csak a múltja. Életereje pedig az önazonosságát meghatározó nyelvéből és a kultúrájából fakad.

Légy az első aki kommentálja


2009 szeptember 07 :: Múltba néző :: Márton Áron a főpap és katona
Márton Áron a főpap és katona


 

 

 

 

 

Márton Áron a főpap és katona

 

 


          Dicső múltunkból energiát, és bátorságot meríthetünk napjaink jövőt formáló cselekedeteihez. De ez csak akkor sikerül, ha ismerjük azt, és ismerjük azokat, akik hozzájárultak alakításához. Az ismeretszerzésnek és gyarapításnak pedig alapkövetelménye az emlékezés, és emlékeztetés, melyre kitűnő alkalmat kínálnak a különböző évfordulók. Születésének évfordulója alkalmából, ezúttal Erdély szent életű püspökére, Márton Áronra emlékezünk.
Székely földműves család harmadik gyermekeként született Csíkszentdomokoson, 1896. augusztus 28-án.

 

 

 

Az elemi iskolát szülőfalujában, a gimnáziumot pedig Csíksomlyón végezte. Középiskolába, Csíkszeredába és Gyulafehérvárra járt, ahol 1915-ben érettségizett. Három nappal a sikeres érettségi vizsga után katonai szolgálatra kap behívót. Leszerelése után egy ideig földművesként, és erdészeti tisztviselőként dolgozik. Teológiai tanulmányait 1920-ban kezdi el, pappá Gróf Majláth Gusztáv Károly püspök szenteli 1924-ben. Kezdetben Ditróban, s Gyergyószentmiklóson káplán, majd hittanár ugyancsak itt, és Marosvásárhelyen. Plébánosi kinevezést Verestoronyra kap, később udvari káplán, püspöki levéltáros, és titkár lesz Gyulafehérváron. 1936-ban a kolozsvári Szent Mihály plébánia vezetésére kap ideiglenes megbízatást, rá egy évre kanonoknak léptetik elő, majd a plébánia megválasztott vezetője lesz. Ugyancsak 1936-ban tizenegyedik Piusz pápa Gyulafehérvár püspökének nevezi ki.

 

 

 

1949-től 1955-ig különböző román börtönökben sínylődik, 1957-1967 között pedig házi őrizetben tartják Gyulafehérváron. 1968-tól ismét szabadon mozogva látogathatja egyházmegyéjét, és híveit. 1980-ban hunyt el. A gyulafehérvári székesegyház kriptájában helyezték örök nyugalomra.

 

 

 

Ezek a száraz tények. Évszámok, és adatok halmaza. Egy tartalmas, gazdag, és egyedi életút főbb állomásai. Személyiségének varázsából, szellemi kisugárzásából, emelkedett erkölcsi tartásából csak hátrahagyott műveit olvasva, és a róla szóló történeteket hallgatva kaphatunk némi ízelítőt. Hiszen cselekedeteinek és magatartásának köszönhetően a nép, amelyből vétetett, már éltében lelkébe fogadta, és szívébe zárta. A székelyek körében napjainkban is szájról–szájra terjednek a róla szóló történetek. És lelkükbe fogadták, szívükbe zárták egykori tanítványai, beosztottjai és munkatársai is. Egyikük Mons. Gajdó Zoltán pápai káplán, nyug.plébános, aki összesen 10 évet tartózkodott a közelében. Ebből kettőt, 1957-ben és 1958-ban magiszterként, vagyis nevelőként töltött a kántoriskolában, dr. Faragó Ferencz igazgatósága alatt. Fényes Antal, Nagy Imre, és Kristály  István nevelőtársai azóta elhunytak, s Szatmárnémetiben elhunyt a tanulmányi felügyelő (prefektus) tisztjét ellátó Sikolya Bálint is. De élnek Gajdó atyában, a Márton Áronnal kapcsolatos emlékek , hiszen megőrizte azokat lelke rejtekében. Kérésemre meglágyult arccal hívja elő, réveteg tekintettel idézi fel, könnybe lábadt szemekkel rakja össze azokat, hogy megoszthassa velünk.
           A mindennapok hívságain felülemelkedni tudó, mély Isten és emberszeretetből fakadó alázatosság volt a püspök személyiségének meghatározó vonása. A krisztusi szeretet minden rosszat elsöprő erejébe vetet hit pedig tetteinek mozgató rugója. A kivagyiság nem csak távol állt a jellemétől, hanem környezetében sem tűrte meg az ilyen megnyilvánulásokat. Ezt beszélgetőtársam személyesen is megtapasztalhatta.
Egy alkalommal ugyanis dogmatikát tanult a múzeum alatt lévő tanteremben, miközben a gondjaira bízott diákok kóruspróbán vettek részt ugyan ott. Az énektanár elégedetlen lévén az osztály teljesítményével, egyre ingerültebb lett. Egy adott pillanatban nem tudván tovább türtőztetni magát, rájuk förmedt: „Nyissátok már ki azt a buta székely pofátokat.” E szokatlanul durva szavak hallatára, a fiatal nevelő felkapta a fejét. Sértve érezvén magát, a kelleténél hangosabban szólította fel társát az elhangzottak visszavonására. Mivel erre ő nem volt hajlandó, heves szóváltásba keveredtek a megszeppent diákok előtt. A próba is megszakadt, mert a karvezető sértődötten elhagyta a termet. Mivel az esetet jelentette Márton Áronnak, a püspök másnap maga elé rendelte Gajdó atyát. Az íróasztalával szemben található öblös fotelben ülve, kellett elmesélje a történteket. Vesémig hatoló tekintetét bozontos szemöldöke alól rám függesztve, követte szavaim. Beszéd közben, úgy éreztem belém nézve kitapogatja legrejtettebb gondolataimat is.

 

 

 

 

Figyelmesen végig hallgatott, anélkül, hogy félbe szakított volna. Csak mondanivalóm befejezése után szólalt meg, a következőket mondva: „Magiszter úr. Ti a rátok bízott növendékeket alázatra, tiszteletre, és engedelmességre kell, neveljétek. Fegyelemből, és önfegyelemből személyes példát mutatva nekik. Ezért hibát követtél el, mikor erről megfeledkeztél. A diákok színe előtt ugyanis, nem lett volna szabad tanártársaddal durva vitába keveredned. Még akkor sem, ha a karvezető szavai valóban elfogadhatatlanok voltak számotokra. A jövőben több önuralmat várok el tőled. És nevelőhöz illő modor tanúsítását, bármilyen körülmények között.” Ezzel meghallgatásom véget ért. Az énektanár következett. Mai napig nem tudtam meg, a püspök úr mit mondhatott neki, de az tény, hogy ajkait ettől kezdve soha többet nem hagyták el székelyeket sértő kijelentések – emlékezik beszélgető partnerem.
Márton Áron fegyverrel a kézben küzdötte végig az első világháborút. A székelyudvarhelyi 82-es gyalogezred közlegényeként került harctéri szolgálatra Doberdóba. A fronton avatják tizedessé, azt követően pedig hadapródjelöltté. Több mint egy évi első vonalbeli tartózkodást követően Nagyszebenbe küldik tiszti iskolába. Elvégzése után hadnagyi rangban, az ojtozi-szorosban, majd újra az olasz fronton harcol. Szigorú, de beosztottjait megbecsülő parancsnok volt. Tiszttársai szerették, katonái rajongtak érte. Bátor, a veszélyes helyzeteket sem kerülő hadfiként, négy alkalommal sebesült meg. A végsőkig kitartott. Még 1919 tavaszán is részt vett a székely hadosztály Tisza menti hadműveleteiben, amiért hadifogolyként a brassói Fellegvárba zárták. A következő történetek a hazáját védő katonáról szólnak:

 

 

 


           Gajdó atya baróti káplánkodása alatt (1964-66) a miklósvári Szent Anna búcsú egybe esett a bérmálással. A kettős esemény, hívők ezreit vonzotta a templomba, mely ezúttal szűknek bizonyult a hatalmas tömeget befogadására. Szentmise előtt köszöntők hangzottak el. Különböző rendű és rangú, egyházi és világi személyek tisztelegtek ekképpen, az oltár előtt felsorakozott papok karéjában álló püspök előtt. Egyszer csak elé pattant palástosan az ürmösi unitárius esperes, s katonásan összecsapva bokáját a következőket mondta: „Mélyen tisztelt hadnagy úr! Egykor, az ojtozi- szorosban önt szolgáló közlegényként, sokszor kellett jelentést tennem a század állapotáról, és a hadi helyzetről. Most, kihasználva a találkozás kínálta lehetőséget, ürmösi lelkészként ezt újból megteszem. Tisztelettel jelentem tehát, hogy híveink megtizedelve, meghurcolva, s javaikból kiforgatva ugyan, de élnek, és helyükön vannak.” E szavak hallatára könnyek szöktek a sokat látott, megpróbált püspök szemébe, és végig gördültek gondoktól barázdált arcán. Nem szégyellte, hagyta lecsorogni őket. Megrendülve mondta a következőket: „Köszönöm fiam a régi, és új jelentéseidet. Megnyugodva veszem tudomásul, hogy népünknek olyan lelki pásztorai vannak, akik hősiesen, állnak a vártán, híveik mellett, és híveik védelmében. Megnyugodva, mert tudom, hogy míg akadnak hozzád hasonló, elhivatott, és bátor papok, van és lesz magyar jövő Erdélyben”.

 

 

 

A miklósvári szentmisét és bérmálást követő ünnepi ebéden, az  esperes felidézte Márton Áron egyik hőstettét is:
Egy nap arra eszméltek, hogy az ellenség bekerítette őket. Parancsnokuk, felmérvén a lehetőségeket rádöbbent, hogy helyükön maradva esélyük sincs a túlélésre. Ezért kiadta a parancsot, a halálos gyűrűből való kitörésre. Okos, és megfontolt utasításainak köszönhetően ez sikerült is, anélkül, hogy a legénység közül bárkinek baja esett volna. Egyedül ő sebesült meg, ugyanis az ellenség figyelmét magára vonva biztosított lehetőséget katonáinak az elvonulásra.

 

 

 


Ugyancsak az ürmösi pap mesélte el a következő történetet:
A háború vége felé parancsnoka fogságba esett, a türkösi plébánia későbbi hitoktatójának, Zátyi Lajosnak az édesapjával együtt. Ez utóbbinak köszönheti életben maradását. Márton Áron ugyanis, a parancs ellenére sem adta le szolgálati pisztolyát, hiszen Magyarország megmentésében reménykedett. Viszont azzal is tisztában volt, hogy ehhez, a remény mellett bátor tettekre van szükség. Tudta, hogy az ellenségtől a hazát megvédeni csak jól képzett, mindenre elszánt katonákkal lehet. De lehet. És amint két magyar város példája is igazolja, eredményesen. Mikor a brassói fellegvár egyik termében motozás céljából összegyűjtötték őket, fogolytársa észrevette, hogy még mindig nála van a fegyver. Habozás nélkül, azonnal cselekedett. Tokjából kirántva, a nyitott ablakon keresztül a virágok közé dobta a pisztolyt, melyet ha megtalálnak, viselőjére fejbe lövés várt volna.

 

 


        

           Amint Gajdó atya szavaiból is kiderült, Márton Áron bátor, kemény, és megalkuvást nem ismerő férfi volt. Valódi pásztor, aki elszántan óvta hitét, és védelmezte a köréje tömörült nyájat. Nem lehetett sem megtörni, sem megfélemlíteni, sem elhallgattatni. Élete utolsó pillanatáig felemelte a szavát az igazság érdekében. Az elnyomottak védelmezője, az elesettek oltalmazója volt. Felekezeti hovatartozás nélkül. Büszkék kell legyünk arra, hogy közülünk vétetett. Hálásak azért, hogy a gondviselés megajándékozott egy ilyen tiszta erkölcsű, egyenes tartású, vallási és szellemi vezetővel. Boldogak, hogy magunkénak mondhatjuk őt. Emlékét megőrizni, példáját követni, szent kötelességünk. Vallási, és világi vezetőinknek pedig fel kell nőniük az ő erkölcsi és szellemi nagyságához, hogy legyen, lehessen magyar jövő. És nem csak Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében.

                                                                                                                    

                                                                                                                                                                   Bedő Zoltán

 


Kommentárok ( 1 )
# doboa61
2009-09-10 21:25:37
Nagyon szép, felemelő írás. Bár még csak most ismerkedek ezzel az elektronikus újsággal, nem állom meg, hogy a cikk olvasásakor elfogott meghatódottságomnak ne adjak hangot.
Márton Áron püspök úr szabadulása utáni első bérma körútján Kolozsvárott is megfordult, ami nagyon nagy megtiszteltetés volt a sok tízezernyi magyar hívő számára. Apámmal, keresztapámmal és bátyámmal együtt vettünk részt a Szent Mihály templomban tartott szentmisén és bérmáláson. A jobboldali mellékhajóban jutott hely nekünk, a hatalmas hívő sereglet között. Püspök úr közeledésére, szelíd erőt adó tekintetére, kamaszkorom nagy nagy élményére míg élek mindig emlékszem. Keresztapám találón jegyezte meg a tényt: Szem nem maradt szárazon. A hitéért, nemzetéért sokat szenvedett ember és pap minden megpróbáltatását megélte ott, akkor mindenki. Ő a mienk. És arra a csodálatos gondolatra is emlékszem, ami tudom, sokunk magatartásának adott irányt, Márton Püspök úr választott jelmondatára: "Non recuso laborem". Ami, ha jól emlékszem vissza fél évszázad távlatából, annyit jelent: Nem hátrálok meg a munkától.
Áldozatra kész ember volt, a Kárpát medencebeli magyar történelem - számomra - mindmáig első számú keresztény pásztora.

Köszönöm az írást!

D. A..


Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a www.kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]