Utolsó 10 cikk
Tudatos rémhírkeltés?Tudatos rémhírkeltés?

 

          „Meg nem erősített hírek szerint, a mai napon megérkezett Sepsiszentgyörgyre a Románia által az EU követelésének megfelelően befogadott migránsok első ötvenfős csoportja, amelyet a városban telepített le a román hatalom."  

Légy az első aki kommentálja
Rágalmaz és félrevezetRágalmaz és félrevezet

 

          Háborús bűnök és népirtás nyilvános támogatása, illetve demagóg eszmék nyilvános hirdetése vádjával tett feljelentést a brassói táblabíróság mellett működő ügyészségen Mircea Diacon, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hatóság vezetője, Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke ellen

Légy az első aki kommentálja
A közös imádság felhajtó ereje.A közös imádság felhajtó ereje.

 

Amint a testnek, úgy a léleknek is szüksége van táplálékra, melynek alapját, mint kenyérben a kovász, az Ige képezi. Hiszen van-e, lehet-e, bárminek mélyebb szellemi és igazságtöltete, mint Isten kimondott, kinyilatkoztatott, vagy megtestesült szavának?

Légy az első aki kommentálja
Szabadságot követelünk!Szabadságot követelünk!

 

          Hétfő esti maratoni ülésén, a Szociáldemokrata Párt Országos végrehajtó Bizottsága megvonta a támogatást Mihai Tudose kormányfőtől, aki ezt követően bejelentette, hogy azonnali hatállyal lemond. Mi, erdélyi magyarok akár örülhetnénk is a hír hallatán, hiszen megszabadultunk a székelyeket akasztással fenyegető miniszterelnöktől, de sajnos erre semmi okunk.

Légy az első aki kommentálja
Példaképünk marad Példaképünk marad

 

          Születésének 110. évfordulóján (1908. január 8.) Gróf Czegei Wass Albert erdélyi nagybirtokosra, katonatisztre, íróra, költőre, közéleti személyiségre és politikusra emlékezünk. Egy olyan egyéniségre, aki a vészterhelt 20. század legsötétebb időszakaiban is erkölcsi fáklyaként lobogva mutatta az irányt amerre haladnunk kellett és az utat, amelyen a fényre juthatunk.

Légy az első aki kommentálja
A kormányfőnek távozni kellA kormányfőnek távozni kell

 

 

          Amennyiben a székely zászlót kitűzik a helyi intézményekre, mellette fognak lógni a helyi felelősök is – fenyegette meg Mihai Tudose a székelyeket a Realitatea hírtelevízió egyenes adásában.

Légy az első aki kommentálja
Madéfalva üzeneteMadéfalva üzenete

 

          1764. január 7. vérrel íródott be a székelység történelmébe. E nap hajnalán, ugyanis Madéfalván több száz ártatlan személyt, köztük gyermekeket, asszonyokat és öregeket gyilkoltak halomra báró Siskovicz (mások szerint Siskovics vagy Siskowich) József altábornagy parancsára, Caratto osztrák császári ezredes katonái.

Légy az első aki kommentálja
Embert próbáló időkEmbert próbáló idők

 

          Óesztendő vége és az újnak kezdete a vissza, illetve magunkba tekintés, összegzés és számadás időszaka kell, hogy legyen. Csak így tudjuk ugyanis megállapítani, hogy földi létünk vándorútján most éppen hol járunk, és milyen irányba tartunk.

Légy az első aki kommentálja
Cinkos magyarellenességCinkos magyarellenesség

 

          Az ünneplés egy természetes emberi szükséglet, ezért egyénnek és közösségeknek egyaránt jogában áll, mint ahogy az erre okot adó esemény kiválasztása is. Ez utóbbi során viszont tekintettel kellene lenni mások érzékenységére is.

Légy az első aki kommentálja
Románia nem jogállamRománia nem jogállam

 

          November 15 – én Sepsiszentgyörgyön újra bebizonyosodott, hogy Románia nem jogállam, hiszen egy olyan ország, melyben csendőr bakanccsal tiporják el a magyar nemzeti közösség akaratát, nem nevezhető annak.

Légy az első aki kommentálja


2009 szeptember 07 :: Múltba néző :: Márton Áron a főpap és katona
Márton Áron a főpap és katona


 

 

 

 

 

Márton Áron a főpap és katona

 

 


          Dicső múltunkból energiát, és bátorságot meríthetünk napjaink jövőt formáló cselekedeteihez. De ez csak akkor sikerül, ha ismerjük azt, és ismerjük azokat, akik hozzájárultak alakításához. Az ismeretszerzésnek és gyarapításnak pedig alapkövetelménye az emlékezés, és emlékeztetés, melyre kitűnő alkalmat kínálnak a különböző évfordulók. Születésének évfordulója alkalmából, ezúttal Erdély szent életű püspökére, Márton Áronra emlékezünk.
Székely földműves család harmadik gyermekeként született Csíkszentdomokoson, 1896. augusztus 28-án.

 

 

 

Az elemi iskolát szülőfalujában, a gimnáziumot pedig Csíksomlyón végezte. Középiskolába, Csíkszeredába és Gyulafehérvárra járt, ahol 1915-ben érettségizett. Három nappal a sikeres érettségi vizsga után katonai szolgálatra kap behívót. Leszerelése után egy ideig földművesként, és erdészeti tisztviselőként dolgozik. Teológiai tanulmányait 1920-ban kezdi el, pappá Gróf Majláth Gusztáv Károly püspök szenteli 1924-ben. Kezdetben Ditróban, s Gyergyószentmiklóson káplán, majd hittanár ugyancsak itt, és Marosvásárhelyen. Plébánosi kinevezést Verestoronyra kap, később udvari káplán, püspöki levéltáros, és titkár lesz Gyulafehérváron. 1936-ban a kolozsvári Szent Mihály plébánia vezetésére kap ideiglenes megbízatást, rá egy évre kanonoknak léptetik elő, majd a plébánia megválasztott vezetője lesz. Ugyancsak 1936-ban tizenegyedik Piusz pápa Gyulafehérvár püspökének nevezi ki.

 

 

 

1949-től 1955-ig különböző román börtönökben sínylődik, 1957-1967 között pedig házi őrizetben tartják Gyulafehérváron. 1968-tól ismét szabadon mozogva látogathatja egyházmegyéjét, és híveit. 1980-ban hunyt el. A gyulafehérvári székesegyház kriptájában helyezték örök nyugalomra.

 

 

 

Ezek a száraz tények. Évszámok, és adatok halmaza. Egy tartalmas, gazdag, és egyedi életút főbb állomásai. Személyiségének varázsából, szellemi kisugárzásából, emelkedett erkölcsi tartásából csak hátrahagyott műveit olvasva, és a róla szóló történeteket hallgatva kaphatunk némi ízelítőt. Hiszen cselekedeteinek és magatartásának köszönhetően a nép, amelyből vétetett, már éltében lelkébe fogadta, és szívébe zárta. A székelyek körében napjainkban is szájról–szájra terjednek a róla szóló történetek. És lelkükbe fogadták, szívükbe zárták egykori tanítványai, beosztottjai és munkatársai is. Egyikük Mons. Gajdó Zoltán pápai káplán, nyug.plébános, aki összesen 10 évet tartózkodott a közelében. Ebből kettőt, 1957-ben és 1958-ban magiszterként, vagyis nevelőként töltött a kántoriskolában, dr. Faragó Ferencz igazgatósága alatt. Fényes Antal, Nagy Imre, és Kristály  István nevelőtársai azóta elhunytak, s Szatmárnémetiben elhunyt a tanulmányi felügyelő (prefektus) tisztjét ellátó Sikolya Bálint is. De élnek Gajdó atyában, a Márton Áronnal kapcsolatos emlékek , hiszen megőrizte azokat lelke rejtekében. Kérésemre meglágyult arccal hívja elő, réveteg tekintettel idézi fel, könnybe lábadt szemekkel rakja össze azokat, hogy megoszthassa velünk.
           A mindennapok hívságain felülemelkedni tudó, mély Isten és emberszeretetből fakadó alázatosság volt a püspök személyiségének meghatározó vonása. A krisztusi szeretet minden rosszat elsöprő erejébe vetet hit pedig tetteinek mozgató rugója. A kivagyiság nem csak távol állt a jellemétől, hanem környezetében sem tűrte meg az ilyen megnyilvánulásokat. Ezt beszélgetőtársam személyesen is megtapasztalhatta.
Egy alkalommal ugyanis dogmatikát tanult a múzeum alatt lévő tanteremben, miközben a gondjaira bízott diákok kóruspróbán vettek részt ugyan ott. Az énektanár elégedetlen lévén az osztály teljesítményével, egyre ingerültebb lett. Egy adott pillanatban nem tudván tovább türtőztetni magát, rájuk förmedt: „Nyissátok már ki azt a buta székely pofátokat.” E szokatlanul durva szavak hallatára, a fiatal nevelő felkapta a fejét. Sértve érezvén magát, a kelleténél hangosabban szólította fel társát az elhangzottak visszavonására. Mivel erre ő nem volt hajlandó, heves szóváltásba keveredtek a megszeppent diákok előtt. A próba is megszakadt, mert a karvezető sértődötten elhagyta a termet. Mivel az esetet jelentette Márton Áronnak, a püspök másnap maga elé rendelte Gajdó atyát. Az íróasztalával szemben található öblös fotelben ülve, kellett elmesélje a történteket. Vesémig hatoló tekintetét bozontos szemöldöke alól rám függesztve, követte szavaim. Beszéd közben, úgy éreztem belém nézve kitapogatja legrejtettebb gondolataimat is.

 

 

 

 

Figyelmesen végig hallgatott, anélkül, hogy félbe szakított volna. Csak mondanivalóm befejezése után szólalt meg, a következőket mondva: „Magiszter úr. Ti a rátok bízott növendékeket alázatra, tiszteletre, és engedelmességre kell, neveljétek. Fegyelemből, és önfegyelemből személyes példát mutatva nekik. Ezért hibát követtél el, mikor erről megfeledkeztél. A diákok színe előtt ugyanis, nem lett volna szabad tanártársaddal durva vitába keveredned. Még akkor sem, ha a karvezető szavai valóban elfogadhatatlanok voltak számotokra. A jövőben több önuralmat várok el tőled. És nevelőhöz illő modor tanúsítását, bármilyen körülmények között.” Ezzel meghallgatásom véget ért. Az énektanár következett. Mai napig nem tudtam meg, a püspök úr mit mondhatott neki, de az tény, hogy ajkait ettől kezdve soha többet nem hagyták el székelyeket sértő kijelentések – emlékezik beszélgető partnerem.
Márton Áron fegyverrel a kézben küzdötte végig az első világháborút. A székelyudvarhelyi 82-es gyalogezred közlegényeként került harctéri szolgálatra Doberdóba. A fronton avatják tizedessé, azt követően pedig hadapródjelöltté. Több mint egy évi első vonalbeli tartózkodást követően Nagyszebenbe küldik tiszti iskolába. Elvégzése után hadnagyi rangban, az ojtozi-szorosban, majd újra az olasz fronton harcol. Szigorú, de beosztottjait megbecsülő parancsnok volt. Tiszttársai szerették, katonái rajongtak érte. Bátor, a veszélyes helyzeteket sem kerülő hadfiként, négy alkalommal sebesült meg. A végsőkig kitartott. Még 1919 tavaszán is részt vett a székely hadosztály Tisza menti hadműveleteiben, amiért hadifogolyként a brassói Fellegvárba zárták. A következő történetek a hazáját védő katonáról szólnak:

 

 

 


           Gajdó atya baróti káplánkodása alatt (1964-66) a miklósvári Szent Anna búcsú egybe esett a bérmálással. A kettős esemény, hívők ezreit vonzotta a templomba, mely ezúttal szűknek bizonyult a hatalmas tömeget befogadására. Szentmise előtt köszöntők hangzottak el. Különböző rendű és rangú, egyházi és világi személyek tisztelegtek ekképpen, az oltár előtt felsorakozott papok karéjában álló püspök előtt. Egyszer csak elé pattant palástosan az ürmösi unitárius esperes, s katonásan összecsapva bokáját a következőket mondta: „Mélyen tisztelt hadnagy úr! Egykor, az ojtozi- szorosban önt szolgáló közlegényként, sokszor kellett jelentést tennem a század állapotáról, és a hadi helyzetről. Most, kihasználva a találkozás kínálta lehetőséget, ürmösi lelkészként ezt újból megteszem. Tisztelettel jelentem tehát, hogy híveink megtizedelve, meghurcolva, s javaikból kiforgatva ugyan, de élnek, és helyükön vannak.” E szavak hallatára könnyek szöktek a sokat látott, megpróbált püspök szemébe, és végig gördültek gondoktól barázdált arcán. Nem szégyellte, hagyta lecsorogni őket. Megrendülve mondta a következőket: „Köszönöm fiam a régi, és új jelentéseidet. Megnyugodva veszem tudomásul, hogy népünknek olyan lelki pásztorai vannak, akik hősiesen, állnak a vártán, híveik mellett, és híveik védelmében. Megnyugodva, mert tudom, hogy míg akadnak hozzád hasonló, elhivatott, és bátor papok, van és lesz magyar jövő Erdélyben”.

 

 

 

A miklósvári szentmisét és bérmálást követő ünnepi ebéden, az  esperes felidézte Márton Áron egyik hőstettét is:
Egy nap arra eszméltek, hogy az ellenség bekerítette őket. Parancsnokuk, felmérvén a lehetőségeket rádöbbent, hogy helyükön maradva esélyük sincs a túlélésre. Ezért kiadta a parancsot, a halálos gyűrűből való kitörésre. Okos, és megfontolt utasításainak köszönhetően ez sikerült is, anélkül, hogy a legénység közül bárkinek baja esett volna. Egyedül ő sebesült meg, ugyanis az ellenség figyelmét magára vonva biztosított lehetőséget katonáinak az elvonulásra.

 

 

 


Ugyancsak az ürmösi pap mesélte el a következő történetet:
A háború vége felé parancsnoka fogságba esett, a türkösi plébánia későbbi hitoktatójának, Zátyi Lajosnak az édesapjával együtt. Ez utóbbinak köszönheti életben maradását. Márton Áron ugyanis, a parancs ellenére sem adta le szolgálati pisztolyát, hiszen Magyarország megmentésében reménykedett. Viszont azzal is tisztában volt, hogy ehhez, a remény mellett bátor tettekre van szükség. Tudta, hogy az ellenségtől a hazát megvédeni csak jól képzett, mindenre elszánt katonákkal lehet. De lehet. És amint két magyar város példája is igazolja, eredményesen. Mikor a brassói fellegvár egyik termében motozás céljából összegyűjtötték őket, fogolytársa észrevette, hogy még mindig nála van a fegyver. Habozás nélkül, azonnal cselekedett. Tokjából kirántva, a nyitott ablakon keresztül a virágok közé dobta a pisztolyt, melyet ha megtalálnak, viselőjére fejbe lövés várt volna.

 

 


        

           Amint Gajdó atya szavaiból is kiderült, Márton Áron bátor, kemény, és megalkuvást nem ismerő férfi volt. Valódi pásztor, aki elszántan óvta hitét, és védelmezte a köréje tömörült nyájat. Nem lehetett sem megtörni, sem megfélemlíteni, sem elhallgattatni. Élete utolsó pillanatáig felemelte a szavát az igazság érdekében. Az elnyomottak védelmezője, az elesettek oltalmazója volt. Felekezeti hovatartozás nélkül. Büszkék kell legyünk arra, hogy közülünk vétetett. Hálásak azért, hogy a gondviselés megajándékozott egy ilyen tiszta erkölcsű, egyenes tartású, vallási és szellemi vezetővel. Boldogak, hogy magunkénak mondhatjuk őt. Emlékét megőrizni, példáját követni, szent kötelességünk. Vallási, és világi vezetőinknek pedig fel kell nőniük az ő erkölcsi és szellemi nagyságához, hogy legyen, lehessen magyar jövő. És nem csak Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében.

                                                                                                                    

                                                                                                                                                                   Bedő Zoltán

 


Kommentárok ( 1 )
# doboa61
2009-09-10 21:25:37
Nagyon szép, felemelő írás. Bár még csak most ismerkedek ezzel az elektronikus újsággal, nem állom meg, hogy a cikk olvasásakor elfogott meghatódottságomnak ne adjak hangot.
Márton Áron püspök úr szabadulása utáni első bérma körútján Kolozsvárott is megfordult, ami nagyon nagy megtiszteltetés volt a sok tízezernyi magyar hívő számára. Apámmal, keresztapámmal és bátyámmal együtt vettünk részt a Szent Mihály templomban tartott szentmisén és bérmáláson. A jobboldali mellékhajóban jutott hely nekünk, a hatalmas hívő sereglet között. Püspök úr közeledésére, szelíd erőt adó tekintetére, kamaszkorom nagy nagy élményére míg élek mindig emlékszem. Keresztapám találón jegyezte meg a tényt: Szem nem maradt szárazon. A hitéért, nemzetéért sokat szenvedett ember és pap minden megpróbáltatását megélte ott, akkor mindenki. Ő a mienk. És arra a csodálatos gondolatra is emlékszem, ami tudom, sokunk magatartásának adott irányt, Márton Püspök úr választott jelmondatára: "Non recuso laborem". Ami, ha jól emlékszem vissza fél évszázad távlatából, annyit jelent: Nem hátrálok meg a munkától.
Áldozatra kész ember volt, a Kárpát medencebeli magyar történelem - számomra - mindmáig első számú keresztény pásztora.

Köszönöm az írást!

D. A..


Kommentáld
Lépj be a kontódba, hogy kommentáld ezt a cikket. ha még nincs kontód a www.kikelet.ro -n feliratkozhatsz itt
Login:

Elfelejtetted a jelszavad?


[ Vissza ]